2009-10-27 – kedd
Reggeli után kb. 9-kor indultunk a 磁器口(Ci Qi Kou) porcelánkikötőbe. A régi időkben nagyon fontos kikötő volt, de amikor megjelentek a hajózás mellett a szállítás más lehetséges és kedvezőbb formái is a falucska elvesztette jelentőségét. Ma már a lakóházak és kézműves műhelyek helyett bazárok sora várja az oda látogatókat. Emellett megőrizték a régi épületeket, utcákat, így nagyon hangulatos kis hely maradt. Ebédelni is a közelben ebédeltünk, majd innen mentünk tovább busszal a Chongqing TV stúdiójába, a 汉语桥(Hanyuqiao) első fordulójának megtekintésére. Hatalmas nagy verseny, ha jól emlékszem, összesen több mint 30 országból jöttek a résztvevők. A mai alkalommal a 12 szervezők által kialakított nemzetközi csapat adta elő műsorát. Szinte mindegyik, mondhatom színvonalas volt, komoly munka állt mögöttük. Jól éreztem magam, bár iszonyatosan álmos voltam, a stúdióban volt vagy 30-35 fok. A 3 magyar versenyző is szépen szerepelt. Aztán haza, vacsora, majd pakolás, beszélgetés és most mindjárt alvás.