Már majdnem eltelt egy fél év, mióta hazatértem. Sajnos a tábor utáni út során készített, és a blogra szánt bejegyzéseim valószínűleg elvesztek, mivel ezeket a mobilomon rögzítettem, és az elmúlt napokban komoly szervizelést hajtottam rajta végre (természetesen eddig lusta voltam feltölteni őket)... Mindenesetre annyit leírok, hogy nem egészen a tervezettnek megfelelően haladtunk, de összességében jól sikerült a túra. Öten indultunk egy irányba: Gréti, Gergő, Peti, Dani és én.
Washingtonban még minden rendben volt, sok mindent megnéztünk. Odafele úton kaptuk a hírt, hogy éppen földrengés volt, amin kicsit meglepődtünk, de végül mikor odaértünk az egyetlen hátrány az volt, hogy a metró elég lassan közlekedett biztonsági okokból, de másnapra nagyjából helyre állt ez is. A szállásunk majdnem tökéletes volt, egy egész 5 fős szobát megkaptunk a "kollégiumban", mivel pont 5-en voltunk. Az ott eltöltött pár napban megnéztük a Kapitóliumot, a Fehér Házat, Washington emlékművet, Lincoln szobrot, illetve jópár múzeumot is.
Washington után következett Philadelphia, ahol a szállásunk már nem volt olyan jó, mint a washingtoni. 26 fő volt 1 szobában, érdekes szagok terjengtek. Mindenesetre a főbb látványosságokat megnéztük (Liberty Bell, első amerikai bank, ...) és átvészeltünk egy hurrikánt is. Semmi komoly nem volt arra fele, csak egyik délután + este nagyon esett meg fújt a szél, de persze a buszok nem jártak, így 1 nappal később mentünk New Yorkba.
Ide Peti már nem jött velünk, illetve Gréti és Gergő is másfele laktak, szóval Danival mentem mindenhova. Voltunk pár érdekes helyszínen (World Trade Center, Times Square, Szabadság szobor, Brooklyn híd ...), illetve voltunk a Madame Tussaud's-ban is. Az utolsó napot az adminisztratív dolgokra és ajándékok vásárlásának szenteltük; mindent sikeresen el is intéztünk.
A repülőút hazafelé egy Londoni átszállást tartogatott a számunkra, de semmi érdekes dolog nem történt.
Remek lehetőség volt ezzel a programmal kijutni, sok élménnyel gazdagodva tértem haza. Remélem lesz még ilyen utazásban részem, addig is a legjobbakat mindenkinek!